Infinity - Ariadna - a nagy terv
Nagyon szeretek sereglistákkal szórakozni. Fontos része a hobbinak, bármikor képes vagyok elindítani az egyik listakészítő programot, és egy órán át szöszmötölni mindenféle kombinációkkal. A legutóbbi cikkemet követően is így történt, a kísérletezéseimről és a végeredményül kapott seregről szeretnék most szólni egy picit.
Amikor január végén megírtam az utolsó cikkemet, már tisztán látszott, hogy az idővel ismét hadilábon fogok állni. Vészesen közelgő határidők, hétvégi munka, éjszakázások, káosz, és sok-sok koffein - azt hiszem a cikket olvasó programozók ismerősnek találják a helyzetet. Ennek ellenére természetesen meg sem fordult a fejemben, hogy kilépjek a projektből. Az a jó az ilyen jellegű kezdeményezésekben, hogy a cikksorozatban meghatározott figuravásárlás és festés bőven tartható még ilyen körülmények között is. Az pedig, hogy játszani nem jutok le 2 hónapig, nos, megesik, majd bepótlom, ha vége a hajtásnak. Lényeg, hogy a sereg fejlesztése menjen, és - még ha néha csak elméletben is - készen álljak velük egy csatára bármikor.
Szeretek a sereg kapcsán előre tervezni. Kitalálok egy koncepciót, és ennek megfelelően alakítom a vásárlásokat és az összeállítást - még akkor is, ha az adott koncepció nem a legoptimálisabb. Az előző cikk megírásakor még nem vásároltam meg a januári újdonságot a seregemhez, így a kapkodás helyett szépen rászántam pár napot, és újra elkezdtem hódolni a kedvenc időtöltésemnek - seregvariációkat alkottam. Mivel biztos voltam abban, hogy feburár folyamán nem tudok majd játszani, így eleve a 200 pontos seregre céloztam, gondolva, ha az megvan, akkor majd "visszabutítom" 175 pontosra, és megküzdök bárkivel ha kell (ha itt megszólalt a dal a fejedben, akkor te is öreg vagy már!).

Az első ötletem a sunnyogós, infiltrálós, álcaszínben lapulós sereg volt. Ha már az alapdobozban van chasseur, akkor vegyünk még kettőt. Esetleg vegyek inkább Foxtrot Rangereket? Azok is jól néznek ki... És persze ha már sunnyogás, akkor ott az örök kedvenc, a 1st Highlander S.A.S. Elsőre jól hangzott, azután rájöttem - egy kezdő játékosnak lehet, hogy nem pont a trükkös sereggel kellene nyitnia. Ráadásul 200 pontban sem jött ki elsőre jó sereg a meglévő figurákból, illetve a tervezett vásárlásokból. Jöhet a következő próbálkozás.
Valaki az egyik kommentben említette, hogy viccesek az ejtőernyősök ebben a játékban. Hoppá, ez kell nekem, valamiféle ejtőernyős egység, remek! Körbenézve azonban elég siralmas volt a kínálat - para-commando és Van Zant. Bár Van Zant modellje nagyon tetszik, de ilyen kis pontértékű játékokban erős túlzásnak éreztem, pláne, hogy ha beteszem, akkor kellene mellé pár kommandós is, egyébként nem sokat ér. A másik problémám megint csak a seregösszeállítás volt - valahogy nem tudtam igazán ütőképes csapatot kiállítani 200 pontból a kommandósokkal, azaz inkább olyat, ami ütőképesnek tűnt és igazán tetszett is. A harmadik ellene felhozott indok pedig egyszerű: utálom a géppuskás para-commando modellt...

A korábban elképzelt három seregstílusból kettő már kiesett, ám a harmadikhoz sok reményt fűztem. Nehézfegyverek! Elvégre ki nem szereti a géppuskákat, gépágyúkat, rakétákat? Rögtön el is kezdtem túrni a seregépítőt, meg az Infinity honlapot a modellek miatt. Nagyon fontos tényező, hogy olyan modellekkel játszhassam, amelyek tényleg tetszenek, amelyekre ha ránézek, akkor máris keresgéljem a kockáimat és induljak játszani. A legelső cikkemben az Ariadna kapcsám említettem pár ilyen modellt - a már kiszórt S.A.S. kommandó és Foxtrot Rangers mellett a kardos skót-fazonú Highlanderek, a normál és a veterán kazakok voltak azok a modellek, amelyekbe beleszerettem.
Az egyik modell már megvolt ehhez a konepcióhoz az egyik olvasónk ajánlása nyomán. Gyorsan ellátogattam az Infinity oldalára, és végignéztem a skót egységeket... és megláttam ŐT. Felvillanyozódva nyitottam meg újra a seregépítőt, és pár perc játszadozás után kijött vele (és a másik újjal) egy kellemes 200 pontos csapat. Remek, lássuk akkor a 175 pontosat... Ott már kellett kis tologatás, de végül az is meglett.
A januári vásárlásom így egy veterán kazak lett, AP géppuskával.

A februári pedig egy highlander, nagy kétkezes karddal... és egy AP géppuskával!

A festésük a korábbi tapasztalatok alapján hamar megvolt, szürke alapozás, alapszínek, gyors fekete tintás bemosás, részletek felfestése. Megvoltak fejenként 1-1 délután alatt kényelmesen.
A 175 pontos sereg valahogy így állt össze:

- 3 alapdobozos line kazak, egyikük a hadnagy, a másik paramedic - 31 pont
- 1 alapdobozos Highlander Grey - 30 pont
- 1 alapdobozos kazak veterán - 49 pont
- 1 januárban vásárolt kazak veterán AP géppuskával - 61 pont
Ez összesen 171 pont, sajnos képtelen voltam a megadott modellekből jobbat kisakkozni.
A 200 pontos sereg pedig a következőképp alakult, egyetlen cserével:

- 2 alapdobozos line kazak, egyikük hadnagy - 18 pont
- 1 alapdobozos Highlander Grey - 30 pont
- 1 alapdobozos kazak veterán - 49 pont
- 1 januárban vásárolt kazak veterán AP géppuskával - 61 pont
- 1 februárban vásárolt 3rd Highlander Grey, AP géppuskával - 40 pontért
SWC értékek stimmelnek, 198 pont, a sereg szabályos, és ami még fontosabb - tetszik! Bár létszámra kicsi, de mindenki tud valami csúnyát.
Na jó, majdnem mindenki, a két line kazak annyira nem extra, de mindig jó az plusz ember, és mégis csak puska van náluk.
Az alapdobozos skót is kellemes - Dogged (ha eszméletlenné válna egy találattól, akkor amíg parancsokat költök rá, állva marad, és csak a köre végén esik össze), Frenzy (ha sérülést okoz egy ellenfélnek, Impetuous lesz, azaz röviden összefoglalva onnantól kör legelején kap egy ingyen parancsot, amivel ellenfél felé kell mozognia, ha még nincs kontatban, majd támadhat). Alap felszerelése egy puska, gránát, ködgránát, és két pofás kis boarding shotgun. Hasznos tagnak ígérkezik.
A másik problémamegoldó a kazak veterán. Veteránsága felruházza 6. érzékkel (igen nehéz lesz meglepni, és elugorhat még egy távolról kilőtt irányított rakéta elől is) és a No wound incapatitation képességgel (gyakorlatilag nem esik le, ha elfogy a sebpontja, eszméletvesztés helyett vígan problémamegold, amíg még egy sebet nem kap). Ez utóbbi a 4-es páncéllal kombinálva elég szívóssá teszi. A T2-es puska az X-visorral (nincs büntetés hosszú távra) és a könnyű lángszóró pedig a problémákat segít megoldani.
A géppuskás kazak veterán nagyjából mindent tud, amit a sima társa, plusz még rendelkezik a Mimetism képességgel is, ha a veteránság nem elég - picit nehezebb rálőni, ennyit ad. És persze ott az AP (azaz armour piercing, csökkenti a páncélzat hatékonyságát a lövései ellen) géppuska, amely nem kíván különösebb magyarázatot.
Végezetül az új Highlander Grey - úgyanúgy rendelkezik a dogged és frenzy képességekkel, mint shotgunos társa, emellett a kétkezes kard (ami szintén AP mellesleg) és az AP géppuska segíti a pusztításban. Úgy érzem, ő is jó befektetés volt.

Összevetve - nagyon tetszik most ez a sereg. Benne van számos elem abból, ami miatt megtetszett az Ariadna, és maga az Infinity játék: géppuskák, kardos emberek, nehézpáncélos kazakok, skótok... Mi kell még? Hm, valóban, mi kell még, elvégre március van, ideje megvenni az ehavi bővítést is. Tanácsokat szívesen fogadok, az addigi jelöltek: pár chaingunos, impetuous, berzerker 45th Galwegian gyalogos, egy mesterlövész (most jelent meg az új Cateran sniper, nagyon tetszik a modell), vagy egy S.A.S. kommandós.
A taktikám igen egyszerű - halomra lőni a két géppuskával mindent, ami mozog, a maradékot meg shothunnal és/vagy lángszóróval elintézni. Jól hangzik, ugye? Persze ennél picit összetettebbet találtam ki, de ugye ellenfeleim is olvassák a cikket. Hogy hogyan működik majd a gyakorlatban? A következő cikkemből végre kiderül!
Szerző: Roodie
Vélemények, hozzászólások
Már előre írja hogy programozó és blabla hogy ha elmarad akkor tudjon mire hivatkozni.
valaki mondja már meg, h a korábbi cikkek hol találhatók? :(
a szöszi para-commandos csaj nem teszik? o.O Hátnekedmegmiabajod? :D
ez a veterán kazak nekem is megvan, ma vettem egy fémfűrészt, lehet hogy sikerül embert faragni belőle, mert ez a póz - eh.
ködgránát? ![]()
ez a veteránsággal járó 6.sense meg NWI eddig elkerülte a figyelmem… ez táp!
szerintem vegyél SAS-t, minden rendes ariadna játékosnak van.
főleg, ha úgyis miatta kezdted el a játékot…
ja, és a legtöbbször a sima HMG is elég, nem kell az AP.
A szsöszi para-kommandós csak szerinted géppuskás? Mert mintha csak arra írtam volna hogy nem tetszik… Tudod, a biciklis bukósisakos :-D
Ja, a korábbi cikkek: nyitóoldal, jobb oldalon a “Friss cikkeink” alatt az Infinity Projekt blokk első eleme a nyitó cikk, annak a végén ott vannak felsorolva. De ha a “Szűrés támára” dobozban (szintén jobbra fenn) az Infinity linkjére kattintasz, akkor is listázza az összes témába vágó cikket.
végülis bármelyik para-commandósnak az van a kezében, amit mondasz, nem?
egyébként a bőröndös gázabb, nem? :D
akkor viszont vagy a szöszi, vagy a SAS.
Programozó családapaként respect
Tetszik a cikksorozat, nagyon jól mutatja be a játékot, egészen kedvet kaptam hozzá... ![]()
Az egyetlen amit sajnálok, hogy senki sem választotta az ALPEH frakciót, pedig számomra az az egyik legérdekesebb…
szivesen mondanam, hogy bevallalom az aleph-es dolgot, de:
- figurak most messze tolem, igy alapdobozzal indulast nem tudnam megmutatni
- jatekosoknak a tobbiek messze
- ekezeket nelkul iras miatt tul sok dolga lenne annak aki atnezi.
- mas jo kifogas most nem ut eszembe
ékezet nélküli írás? 2011 van.
Ha csak azon múlik, hogy nincs bátor önkéntes, akkor engem lehet, hogy érdekelne a dolog. Feltéve hogy lehet még csatlakozni és hogy mindenki számára nyitva áll a dolog…
ALEPH játékos volt a kezdő csapatban, de más elfoglaltságok miatt sajnos visszamondta. De sokkal korrektebb volt így, hogy már az elején érezte, hogy így lesz, mint ha menet közben késett volna, vagy ilyesmi.
A jelentkezést köszönjük, de már javában benne vagyunk a projektben, most már végigvisszük azt a pár hónapot.
Ellenben ha bárkinek van ötlete hasonló projektre, vagy részt venne ilyesmiben, az keressen meg engem privát üzenetben, és tárgyalhatunk róla. Épp előkészítés alatt folyik egy hasonló cikksorozat egy másik játékra, ha minden jól megy, hamarosan elkezdjük.
Jinx:
Ez a másik játék nem véletlenül a Confrontation? Legalábbis a blogodból erre következtettem.
én a confot viccből akartam bedobni, de látom megelőztek. ![]()
de ha a malifaux-lobbi megerősödik, akkor gondolom inkább az lesz a köv.
Szerintem EDEN
Van gyönyörűen festett ISC seregem, elég sok minden, nem kell valakinek? Bár a szabály és a játék jó, de időm, az nincs.
Koldun
Kell az az AP, hidd el. A másik okosság az ADHL Tankhunter…
én eddig még csak gyalogosok ellen játszottam, oda nem nagyon volt rá szükség, hullottak a sárgák, mint a legyek - ha eltaláltam őket
Eddig is Te voltál a szimpatikus a seregválasztás miatt, de azzal, hogy programozó családapaként is tudsz időt szorítani erre a cikksorozatra, első számú hősömmé nőtted ki magad a szememben. Neked szurkolok, Roodie!
Én ma próbáltam ki Yu Jing Imperial szektor ellen kétszer egymás után a SAS-t, mert nagyon tetszik a figura, és kíváncsi voltam, hogy tudom használni. Nagyon hamar felfedezik, és kilövik, hiába a mimetism - csak akkor fogom legközelebb hozni, ha legalább egy Highlander kilövi elé a füstgránátot. Ha egyszer közelharcba jut, ott aztán aratni fog.
A Veterán Kazak AP HMG-vel egy főnyeremény! Nekem Bulba mester ajánlotta, azóta állandó helye van a seregemben. Ha nagy nehezen eltalálják, és bemegy egy seb, azt is könnyedén, fél vállról leszedi. Nekem eddig még egyszer tudták leszedni, viszont akkor a 60+ pont miatt a sereg szépen el is menekült…
Csak így tovább, várom a csatajelentéseket!