Mosonmagyaróvári kitérő

Három jó barát egyszer csak felkerekedék, és egy szombati reggelen útnak eredék, azon messzi község, Mosonmagyaróvár fele, ki nem érti, annak nincs ki a négy...

Akár egy népmese kezdete is lehetne a fenti kis szösszenet, de biztosíthatok mindenkit arról, hogy a következőkben komoly beszámolót olvashattok egy remek magyarországi rendezvényről, melyet április második szombatján Levente és Sándor barátaim társaságában meglátogattunk azzal a céllal, hogy hobbinkat, a terepasztalos stratégiai játékot népszerűsítsük, illetve bemutassuk az érdeklődőknek.

Korán elindultunk és az autópálya monotonitását a reggelinek vásárolt péksüteményekkel próbáltuk feledtetni. Tisztelet ugye a kivételnek, aki otthon teljes ellátásra fizetett be és nem átallott egyenesen reggelizésből jönni díszes kis kompániánkba. Az út kellemes volt és Ausztriához közeledve egyre több forgó szélerőművet csodálhattunk meg a környezetvédelem jegyében. A kora délelőtti órákban Mosonmagyaróvár csak úgy hemzsegett az emberektől. Voltak ott kicsik s nagyok egyaránt, de mind egy pont felé igyekeztek, méghozzá az egykori vár épületegyüttese felé. Érkezésünkkor pontozhattuk Levi parkolási képességeit, aki nemes egyszerűséggel beállt a múltbéli kínzókamrák falai elé, amik most inkább emlékeztettek a hobbitok lakhelyeire.

A rendezvény természetesen nem csak kiállítóknak adott otthont, hanem egy teljes másik épület a börzének volt szentelve, amit ha időnk engedte többször is meglátogattunk, mert egyszerre nem lehetett volna végigbámészkodni. Mi az egyik emeleten kaptunk helyet, a lépcső mellett, így ennél nagyobb reklámot nem is kaphattunk volna. Aki ott feljött, minden reménnyel felhagyott, lévén a szülők csak a fejüket fogták, amikor drága gyermekeik körénk sereglettek az iszonytató bogárszerű tiranidák és a robosztus káosz által megfertőzött űrgárdisták terepasztalon nyüzsgő tömegei fölé. Persze később megnyugodhattak, amikor elkezdtük érdemben taglalni kedves hobbink minden részletét, hiszen kitértünk a felé az egyáltalán nem elhanyagolható tény felé is, miszerint a játék előtt még rengeteg időt kell eltölteni türelmesen a sniccerrel és a ragasztóval, majd később az ecsettel és a festékekkel, amíg így néznek ki a modelljeink. Direkt ezt a részét domborítottuk ki a játékokról regélt bevezetőkben a hobbinak, hiszen ez mégis csak egy makettező kiállítás. Hiába azonban a sok elméleti maszlag, amikor kockák pörögnek és bábukat lehet levenni az asztalról azzal a felkiáltással, hogy: -Apa sikerült! Szétlőttem! - akkor minden másodrendűvé válik.

Első szabad perceinkben tett körutunkon saját emeletünkön néztünk körül, ahol katonai terepmintás ruhákat vásárolhattunk, az átlagosnál nagyobb méretarányú repülő modelleket csodálhattunk és megtekinthettünk egy Warmachine bemutatót... Várjunk csak!? Igen, bizony, itt több lelkes hobbitársunkkal is összefutottunk, akik hasonló indíttatásból érkeztek ide. A beszélgetés alatt kiderült, hogy ők itt is alszanak, mivel két napra jöttek. Kitartást kívántunk hozzá, hiszen látszott, hogy aki a festős asztalnál állt, azt se tudja hol áll a feje, annyian rohanták le egyszerre. Később többen az ő standjuktól elfelé jövet álltak meg minálunk és hasonlítgatták nem egészen tíz perc alatt elkészült alkotásaikat a mi asztalunkon lévő díjnyertes figurákhoz, majd nagy hümmögések közepette állapították meg, hogy egy-két technikájukat még fejleszteniük kell!

A bepakolással és az első bemutatóval nem is vettük észre mennyire elment az idő, így a túrós táska és az ízes levélke múló emléke figyelmeztetett arra, hogy ha hamarosan nem szerzünk a sokaknál már látott gőzölgő lángosból, akkor itt bizony nem lesz több játék. Az első plakát lefelé menet azonban gondolkodásra késztetett. Alá carte menza is működött pont alattunk, így úgy döntöttünk, hogy próba gereblye, leteszteljük a kínálatot. Nem csalódtunk. A krumplifőzelék marhapörkölttel majdnem kicsordult a tányér szélén, a milánói sertésbordához pedig két tenyérnyi hússzelet járt. Tudtuk, hogy időnk véges, így szieszta helyett sétáltunk egyet a vár parkjában, ahol fesztiváli hangulat uralkodott. Lépten-nyomon hot-dog és vattacukor árusokba, éneklő indiánokba vagy sörpadokba ütköztünk, míg el nem jutottunk a park egy másik bejáratáig, ahol két otthon összeeszkábált 1:1 méretarányú német tank parkolt  le. Hüledezve mentünk tovább a börze épületéhez, ahol újabb állcsúcskeresgéléssel eltöltött percek után konstatáltuk, hogy ez bizony nemzetközi rendezvény a javából. Volt itt olasz, német-ajkú, szlovák, cseh, angol és jó pár külföldi, akiket már tippre sem mertünk beazonosítani. A kínálat szinte végtelen volt, a legkisebb 15mm-es méretaránytól a legnagyobb 1:35-ösig. Persze szót kell ejtsek a bevezetőben már említett távirányítású tankmodellekről is, melyek csatája a kiállítás bejárata előtti téren zajlott. Az építők zsenialitását talán nem is a korhű festés vagy a precíz mechanika jellemzi a legtökéletesebben, hanem a hanghatások. A természetesen forgó lánctalppal rendelkező modell pontosan utánozza nagyobb névadója hangjait a nyikorgástól, a gázkipufogáson át, az ágyú dörrenéséig. Félelmetes...

Visszatérve asztalunkhoz időgépbe pattantunk és a távoli jövőből a nem is olyan messzi múltba röpítettük magunkat. Az első csata, már ugye ha pontoztuk volna, akkor döntetlennel zárult volna, de ezt csakis alparancsnokainknak köszönhettük, akik rendületlenül hajították nekünk a kockákat, és látszott rajtuk, hogy ebben a játékban még szűz a kezük. Általánosságban véve is csuklókímélő volt a szombati nap, ám a torkom a végére olyan száraz volt, mint a Szahara homokja déltájt. Az orkok és tündék összecsapását jól jellemzi a mellékelt kép, ahol az ork harci főnök sikeresen viszi haza rabszolgának a gyönyörű varázslónőt, aki ez ellen tehetetlen volt, hála a kockajárásnak. Elsöprő győzelem volt ez a javából, de örömmel konstatáltam, hogy sokan szimpatizálva a jó üggyel ennek ellenére álltak mellém. Megható pillanat volt.

Újabb szünetünket a kiállításnak szenteltük, ahol a veterán makettezők vonultatták fel eddigi alkotásaik legjavát, melyeket zsűri pontozott és tucatnyi felügyelő vigyázott árgus szemekkel. Nincs mit tenni, aki úgy érzi, hogy tud makettezni az jöjjön el egyszer ide és nézze meg mire képesek egyesek. Az agyam eldobom kifejezés a legenyhébb változat, amit éreztünk az asztalok között járva-kelve. Kicsit mintha meg is fiatalodtunk volna, visszahallva magunkat, amint egymás ingujját rángatjuk: - Nézd azt ott! Hűűűű, eszméletlen! És az a másik!? Öcsém... - szóval gondolhatjátok. A diorámák mindig is a kedvenceim közé tartoztak, ám az egyedülálló modellek között is volt olyan, amit szívesen kitettem volna a polcomra.

Utolsó bemutatónk egy Gyűrűk Ura meccs volt. Titkon ettől reméltük a legnagyobb nézettséget és nem jártunk messze a valóságtól. Tulajdonképpen három fiatal és két még fiatalabb nézőnk állandó és több járókelő hol fel, hol pedig eltűnő segítségével végigjátszottuk a gondoriak küzdelmét moria goblinjai ellen. Természetesen Sándor nem jelentette be, hogy titokban mákos tésztát is evett ebédre, így a főerőt jelentő trolltól hamar elbúcsúzhattunk, ám számos alparancsnokom segítségének köszönhetően a goblinok végig versenyben maradtak. A végén az idő szűkösségére és a fáradtságunkra való tekintettel kiegyeztünk egy újabb döntetlenben.

Az egész nap folyamán főleg a szülőknek magyaráztuk el a hobbi rejtelmeit, ám a gyerekek is érdeklődtek, leginkább a játék iránt. Volt akinek külön elmagyarázhattuk nagy örömünkre a találat vagy a sebzés mechanizmusát és így nem csak a kockadobálás jutott osztályrészéül. Az érdeklődők többsége élelmes volt és rögtön az anyagi vonzatokra is rákérdezett, ám meglepő módon szinte senki sem hagyott faképnél azonnal. Állításuk szerint több mai hobbi két vagy háromszorosába is kerül a miénknek, ráadásul azoknak fenntartási költségük is tetemes, ám ez legalább leköti azt, aki belevág. Talán szereztünk pár hívet, talán nem, mindenesetre mi sikeresnek könyveltük el ténykedésünket. 

A Nap is lassan nyugovóra tért, mi is lassan szedelődzködtünk és búcsút intettünk a Mosoni Modell Show-nak, hiszen még a hosszú hazaút előttünk állt. Egyben azonban rögtön egyetértés született közöttünk, miszerint a következő alkalommal is eljövünk és jelenlétünkkel megpróbáljuk emelni a nap vagy a villanykörték fényét. Mindenesetre annyit javasolhatok, hogy ne igyatok a büfében kávét, mert valami borzalmas és olyan forró, hogy odasül a kezetek a pohárhoz!

Szerző: Emerald