Xedar kérésére készült ez a példajáték az Operation WW2 szabályrendszere szerint, hogy bemutassa a játék működését az érdeklődők számára.
A bemutató egy játék első két körét írja le, remélem sikerül vele többeknek kedvet csinálni, ehhez a nagyszerű játékhoz.
Ervin és Bernát egy mini küldetés fognak lejátszani egy falu néhány házáért. Aki a 6. Kör végén több házat birtokol az a győztes. Egy házat úgy lehet birtokolni, ha az egyik félnek több nem pánikba esett figurája van benne, mint a másiknak. Ervin a németeket, Bernát a briteket fogja irányítani. Mindkét fél egy gyalogos szakasztörzzsel, két rajjal (az egyik teherautóval) és egy géppuskás jeeppel fog rendelkezni.

A terep felállítás után a két fél megegyezik abban, hogy ki melyik oldalon állíthatja fel a seregét. Bernát a keleti oldalon fog felállni, Ervin pedig a nyugati oldalon.
Mindkét játékos megkeveri a parancs pakliját és felcsapja a felső lapot. Bernát 6-ost húzott, Ervin 1-est, tehát Bernátnak kell felraknia egy egységet először a felállási zónájába. Egy gyalogsági raj mellett dönt, melyet a búzamező és a kis erdő közé helyez a sárga ház mögött. Ezután Ervin következik. Ő a kis erdőbe állítja fel szakasztörzsét a zöld ház mögött.
Ekkor újra felcsapja mindkét játékos a paklijának felső lapját. Bernát 3-ast húzott, Ervin pedig egy 5-öst. Most Ervinnek kell felraknia először egy egységet. Rövid gondolkodás után a gyalogos gránátos rajt, helyezi el a dombon a szürke ház mögött. Bernát a szakasztörzsét a kis erdőbe helyezi a gyalogos raj mellett.
Újra felcsapják a játékosok a paklijuk felső lapját. Bernát ismét 3-ast, Ervin 4-est húzott. Megint Ervinnek kell először felraknia egy egységet, így a Kübelwagen kerül fel az asztalra a kis erdő mögött. Bernát a teherautós gyalogosokat helyezi el a búzamezőben.
Az utolsó húzás következik. Bernát 5-öst húz, Ervin pedig 6-ost. Ismét a Briteknek kedvez a szerencse, ezért először Ervin kénytelen felrakni a teherautós gránátosait a domb és a kis erdő közé. Végül Bernát a jeepjét a búzamezőbe helyezi a teherautója mellé.

A felállás befejeztével mindkét játékos visszakeveri a felhúzott lapokat a paklijába, és kezdetét veszi az első kör.
1.kör
Mindkét játékos annyi lapot húzhat a kezébe, amennyit a seregük megenged. Bernát 5 lapot húzhat + annyit ahány aktív egysége van. Ez most 4, tehát a Britek összesen 5+4=9 lapot húznak.

A Németek alapból 7 + „ahány aktív egységük van” lapot húzhatnak. Így Ervin 7+4=11 lapot húz.

Most a két játékosnak el kell döntenie, ki adhat ki először parancsot ebben a körben. Ezt úgy teszik, hogy mindketten kiválasztanak egy lapot a kezükből, és egyszerre felfedik egymásnak. Aki alacsonyabb prioritású lapot játszott ki, az adhat ki először parancsot.
Az első körben minden egység “állónak” számít, így nehéz észlelni az ellenfelet. Ezért sem Ervin, sem Bernát nem nagyon szeretne kezdeni. Jelen esetben mindketten 6-os lapot játszottak ki, tehát kénytelenek egy újabb lapot kijátszani a kezükből a kezdés eldöntésére. Újra 6-os lapot rakott ki a két játékos. Nincs mit tenni, egy harmadik lap kijátszására is szükség van. Bernát magas prioritású lapjai mozgás lapok, és mivel nem sok mozgás lapja van, ezért egy 4-es lövés mellett dönt. Ervin szintén bajban van, mert kevés a mozgás lapja, így egy 3-as rajtaütést játszik ki. Ezek szerint a Német fél jogosult az első parancs kiadására.
Ervin úgy ítéli meg, hogy a legbiztonságosabb, ha a szakasztörzsével minél előbb megszerzi a zöld házat. Úgy véli elég rejtett az egysége ahhoz, hogy egy magas prioritású parancsot adjon ki nekik. Ki is játszik egy 6-os mozgás lapot, és némi méregetés után bejelenti, hogy gyors mozgással közelít a zöld ház felé. De mivel erdőben is halad (-5 cm) és egy sövényen is át kell vergődnie (-5 cm) magát, ezért a 20cm mozgás helyett, csak 10 cm-t tehet meg.

Bernát megnézi, hogy egyedül a teherautón ülő gyalogsága rendelkezik rálátással a Német szakasztörzsre, annak is csak a mozgás megkezdésekor. Alap esetben az álló gyalogosokat csak 30cm-ről lehet észlelni fedezékben, viszont Ervin raja gyors mozgást fog végezni, tehát mozgónak fognak számítani, ekkor már 60cm-ről lesznek észlelhetők. Bernát fogja a mérőszalagot és leméri a távolságot a teherautó és a legközelebbi látható ember között, de mivel 70cm-re vannak egymástól a teherautón ülők, továbbra sem észlelik a Németeket.


Így a szakasztörzs a gond nélkül megteheti a 10cm-es távot.

Most Bernáton a sor, aki szintén a biztonságra építve a sárga ház mögötti gyalogos rajával fog mozogni, mert arra senki sem lát rá. Egy 6-os mozgás lappal megindul a ház felé, de az útjában lévő sövény miatt kénytelen megállni a ház mögött.


Ervin a következő parancsot a dombon lévő gránátos rajnak adja. Egy 5-ös mozgás lapot rak ki és bejelenti, hogy a rajjal a szürke ház felé indul meg.

Bernát úgy látja, hogy a jeeppel rálát három gránátosra, és benne van a 60cm-es észlelési távolságban is. Ám a jeep a búzamező szélétől több mint 5 cm távolságra van és az alacsony szerkezetű járművek, illetve a gyalogság csak akkor lát ki a búzamezőből, ha a szélétől legfeljebb 5 cm-re van. Így a jeep mégsem látja a német rajt és a gránátosok biztonságban közelíthetik meg a szürke házat.


Bernát a szakasztörzsének adja a következő parancsot, mellyel egyrészt ki szeretne jönni az erdőből, mert az erdőben nem használhatja az aknavetőjét, másrészt szeretne közelebb kerülni a zöld házhoz, hogy a későbbiekben megszerezhesse az ellenségtől. Ehhez egy 5-ös mozgás parancsot ad ki.

Ám a szemfüles Ervin rögtön észreveszi, hogy a teherautón ülő gránátosai látni és észlelni fogják a Briteket, amint kijönnek az erdőből. Ki is játszik egy 4-es rajtaütés lapot, mert a rajtaütés és lövés kártyákkal meg lehet szakítani az ellenség mozgását egy neki tetsző pillanatban. Ervin azt a pillanatot választja, amikor a katonák kibukkannak az erdőből, mert akkor lát rá a teljes rajra és így maximalizálhatja a pusztítást.

Mivel Bernát nem tud erre semmit kontrázni, ezért a Német gránátosok lőnek először. Az alap célszámuk 7. A parancs kiadásakor a gránátosok nem észlelték a Briteket, csak miután elkezdtek mozogni, ezért -1-et kapnak a kockadobásuk értékéhez. Viszont a rajtaütés parancsnak köszönhetően és mivel rövid lőtávra van az ellenség +1-et is kapnak, így a célszám 7 marad. A gránátosok egy Mg34-essel (7 lövés) és hat puskával (6 lövés) fog összesen 13 lövést leadni. Ervin eldobja a kockákat, az eredmény: 9 9 7 7 6 5 4 3 3 3 3 2 1. Négy találatot ér el, ezért most 4 kockával fog dobni a sebzés táblázaton, amelyen az látható, hogy legalább 5-ösöket kell dobnia, mert azzal tud veszteséget okozni a bokrok mögött könnyű fedezékben lévő gyalogosokon. A következő lett a dobás eredménye: 10 6 2 1. Az egyes nem okoz semmit, a kettes megijeszt egy katonát, a hatos és a tizes pedig veszteséget okoz. Bernát kénytelen levenni két figurát a szakasztörzsből és egyet elfektetni, amelyik megijedt. Azonban szerencsére még nem kell morál tesztet dobnia, mert a Brit szakasztörzs pánik határa 3. Tehát csak minden harmadik veszteségnél kell a rajnak morál tesztet dobnia. Ezután Bernát befejezi a szakasztörzs mozgatását az előre bejelentett pozícióba annyi módosítással, hogy az ijedt katonával (aki ebben a körben semmit sem tehet már) megtarthassa a 10cm-es összetartást.

Az előbb Bernát adott ki parancsot, amire Ervin kontrázott, tehát most megint Ervinnek kell parancsot kiadnia. Már csak a kübelwagen maradt, ezért annak játszik ki egy 2-es mozgás lapot. Majd bejelenti, hogy lassú mozgással megkerülve az erdőt és átvágva a sövényen beáll a zöld ház mellé.

Bernát ezen a térfélen nem rendelkezik olyan egységgel, amelyik még nem cselekedett volna ebben a körben, ezért nem akar semmit tenni. Tehát Ervin a lassú mozgással legfeljebb 30cm-t mozoghat a kübelwagennel. Először 2 cm-t halad előre, majd tesz egy 90*-nál kisebb fordulatot, amely -5cm-t vesz el a mozgásából, végül 23cm-t megy előre a zöld ház mellé. Ám a sövényen átkeléskor két vezetési tesztet kell tennie, a két dobás eredménye 8 és 2. Mivel az egyik teszt nem sikerült, ezért a jármű elakad 5cm megtétele után a sövényen keresztül.

Bernát most összedörzsölheti a tenyereit, mert Ervin már minden egységével cselekedett, így nyugodtan csinálhat amit akar, nem lesz semmilyen kontrázás. Bernát először úgy látja, hogy a teherautós gyalogosai tökéletesen rálátnak a Német teherautóra, és mivel az már lőtt ebben a körben akár 200cm-ről is észlelhető, tehát semmi akadálya, hogy rálőjenek. Ki is játszik egy 3-as rajtaütés lapot.

Az alap célszám 7, amit most legfeljebb a rajtaütés kártya módosíthatna, de sajnos a célpont 60cm-nél messzebb van, így nincs benne a rövid lőtávban, ezért a célszám marad 7. A Britek tüzet nyitnak egy Bren könnyű géppuskával (4 lövés) és nyolc puskával (8 lövés), tehát összesen 12-t lőnek. Bernát eldobja a kockákat, az eredmény: 9 8 8 7 7 6 5 4 3 2 1 1. Ezzel öt találatot sikerül elérnie, ezért 5 kockával újra dob és megnézi milyen kárt okozott a teherautó sebzés táblázaton. A dobás eredménye: 6 6 4 4 2. A két hatos utasokat ért, a két négyes a kerekeket, a kettes nem okozott kárt. Tehát a két kerék találat mozgásképtelenné teszi a járművet és újra dobni kell kétszer a sebzés táblázaton az utasokra, figyelembe véve a könnyű fedezéket, amit a teherautó biztosít. A dobás eredménye: 9 és 5, ami két veszteséget jelent. Ervin levesz két figurát az asztal mellől, ahol a teherautóban ülőket tárolja. Szerencsére az ő rajának is 3 a pánik határa, így nem kell dobnia morál tesztet. Továbbá dobnia kell egy “nyugodt idegek” tesztet az alap kiképzésre, ami a gránátosok esetén 4+. A dobás eredménye 6, tehát a gránátosok nem ijednek meg a golyózáportól.
De ezzel még nincs vége! Bernát még csak most jött bele! A megmaradt jeepjével egy 2-es roham parancs segítségével, lassú mozgással (a búzamező miatt csak lassan mozoghat) előgurul a búzamezőből megkerülve a sövényt, így tökéletes rálátása lesz a Német teherautóra.


A jeepre szerelt géppuska felugat és nyolc (5+3 a járműre szereltség miatt) lövést ad le. Az alap célszám 7, de a roham parancs miatt van -1 kockadobások értékére, ezért a célszám 8-ra módosul. A dobás eredménye: 9 8 7 7 6 4 3 3, tehát két találatot ért el. Két kockával újra dob a teherautó sebzés táblázaton, az eredmény: 9 és 5. Az ötös ismét a kereket találja el, aminek nincs további hatása, viszont a kilences ismét egy utast talál el, továbbá mozgásképtelenné teszi a már amúgy is mozgásképtelen járművet. Alap esetben az utasra való sebzésdobásnál figyelembe véve a könnyű fedezéket 5+-t kéne dobni a veszteségokozáshoz, de a jeepen egy közepes géppuska van, amely +1-et ad a dobás eredményéhez, amikor gyalogost sebzünk, így a célszám 4-re módosul. Gurul a kocka és az eredmény 5, tehát egy újabb gránátos hal meg. Ervin levesz még egy figurát a rajból, és mivel ez volt a harmadik veszteség, kénytelen egy morál tesztet dobni, jelen esetben az alap kiképzésre (4+). Ervin sajnos 3-ast dob, így a katonái pánikba esnek és kiugrálnak a teherautóból. Mivel a hátrányosabb dolog megtörtént, így már nincs szükség a “nyugodt idegek” teszt dobására.

Ezzel az első kör véget ér, mert mindkét fél minden lehetséges egységének adott ki parancsot.

2.kör
Most mindkét játékos visszakeveri a felhasznált lapokat a pakliba, a kezükben maradt lapok továbbra is a kezükben maradnak. Ervin a pánikba esett raját most egy maximum 20cm-es mozgással (amire hatnak az akadályok, ha átkel rajtuk) kötelezően a legközelebbi fedezékbe kell vinnie, úgy hogy nem kerül közelebb az ellenfél egyetlen egységéhez sem. Ha a pánik jármű utasai/személyzete közt üti fel a fejét, akkor a járművük maga nem lehet a fedezék, mert az emberek elvesztették a hitet a járművük által nyújtott védelemben. Ervin tehát a teherautó melletti kis erdő mögé húzza vissza a gránátosokat, ott elfekteti őket és egy az erre a körre jellemző fehér mozgás, és pánik jelzőt tesz le melléjük, ezzel jelölve a jelenlegi cselekvés képtelenségüket.

A pánikba esett egységek lerendezése után mindkét játékos kiegészíti a kezében lévő lapokat a szükséges mennyiséggel. Bernátnak 2 lap maradt a kezében, ezekhez húz annyi lapot, hogy 5 (alap) + 4 (aktív egységek száma) = 9 legyen a kezében, tehát 7 lapot húz.
Ervinnek 4 lapja maradt és van egy pánikba esett egysége, ami nem számít aktívnak, tehát 7 (német alap) – 4 (lapok a kézben) + 3 (aktív egységek száma) = 6 lapot fog húzni.

A lapok felhúzása után ki kell játszani mindkét félnek a kezdemény lapot, amivel megállapítják, hogy ki adhat ki először parancsot a körben. Ervin nagyon szeretne kezdeni, mert a kübelwagennel rálát a Brit szakasztörzs maradékára, ezért a három 1-es lapja közül a fedezet tüzet rakja ki kezdeményre. Bernát is látja a veszélyt, ami a szakasztörzsét fenyegeti, de bízva az eggyel több egységben rejlő előnyben, egy 4-es rajtaütést rak ki kezdeménynek. Így Ervin nyeri el a lehetőséget a parancsadásra.
Ervin a kübelwagennek kijátssza az 1-es rajtaütés lapját. Erre nem lehet kontrázni, mert 1-esnél kisebb prioritású lap nem létezik.

Bernát jelzi Ervinnek, hogy csak a két álló puskás figurára tud lőni, mert az aknavetősöket eltakarja a ház, a fekvő figura pedig 5cm-nél mélyebben van az erdőben ezért nem látszik.

Az alap célszám 7, ám mivel rövid lőtávon belül van az ellenség, ezért a rajtaütésnek köszönhetően +1 jár a dobás eredményéhez, tehát a célszám 6-ra módosul. Az állványra szerelt Mg34-essel 10 lövést lehet leadni, így Ervin tíz kockával dob. Az eredmény: 10 9 9 6 6 6 4 3 3 1, tehát hat lövés talál. Ervin újra dob hat kockával a sebzés táblázaton amin az látható, hogy fedezék nélkül 3+-t kell dobnia, hogy veszteséget okozzon. A dobás eredménye: 9 8 6 5 3 2. Sajnos Ervin hiába tud öt veszteséget okozni, csupán két figurát lát a rajból, azok viszont nagyon is meghalnak, ezért Bernát leveszi őket az asztalról. Továbbá Bernátnak morál tesztet kell dobnia a szakasztörzsnek, mert megvolt a harmadik ember veszteség is. Alapból a kiképzésükre kell dobni, ami 4+, de a raj elvesztette már több mint a felét, ezért kap -3 módosítót a kockadobásra, illetve a megmaradt tiszt ijedt, ezért -1 további módosítót kap, így a végső célszám 8. Bernát viszont csak egy 4-est dob, ezért a szakasztörzs pánikba esik.

Most a Britek következnek. Bernát gondban van, mert jó volna mindenkivel rohamozni, de csak egyetlen roham parancs van a kezében, az is jó magas prioritással, így kénytelen a kivárásra játszani. Egy 6-os mozgással bemegy a gyalogos rajjal a sárga házba.


Bernát nem tud róla, de Ervin még nagyobb gondban van, mert neki egy roham parancs sincs a kezében, így ő is valamilyen időhúzó cselekvésre kényszerül. A déli részen nincsenek cselekvés képes Britek, ezért a szakasztörzsének ad ki egy 6-os mozgás parancsot, amivel bemozog a zöld házba.


Ismét Bernáton a sor, és mivel látja, hogy neki két egysége maradt, Ervinnek meg csak egy, a következő haditerv fogalmazódik meg benne: ha a jeeppel cselekszik előbb, akkor lehetősége lesz a németek következő lépése után biztonságban rohamozni a magas prioritású paranccsal, mert Ervinnek nem marad egysége, amivel reagálhatna. Bernát így is tesz, ezért kijátszik egy 5-ös mozgás parancsot a jeepnek és közli, hogy nem csinál vele semmit, mert ahol most van nem látja senki, így biztonságban van.

Ervin kénytelen cselekedni az utolsó egységével, a gránátos rajjal. Érzi, hogy a Brit teherautó veszélyt jelent a számára, de mivel rohamozni nem tud, simán meg nem sétálna be a szürke házba, hogy tökéletes célpontot mutasson, ezért a lövés mellett dönt. A raja egy részével látja a sárga házban lévő Brit gyalogosokat, ezért kijátszik egy 4-es rajtaütést.

Bernát szívesen berohamozna előbb, hogy megelőzze a németeket, de sajnos az egyetlen roham parancsa nem elég alacsony prioritású. A lövéshez az alap célszám 7, de a rajtaütés miatt rövid lőtávon jár a +1 a dobásokra, így a célszám 6-ra módosul. Az Mg34 és két puskás figura látja a Briteket, így ők lőhetnek összesen 9-et. A dobás eredménye: 8 7 7 6 6 6 4 2 1, tehát Ervin hat találatot ér el. Újra dob hat kockával a sebzés megállapításához. A sebzés táblázaton az látható, hogy a ház nyújtotta közepes fedezéknek köszönhetően Ervinnek 7+-t kell dobnia veszteség okozáshoz. A dobás eredménye: 10 9 5 4 2 1, tehát két veszteséget okozott, három embert megijesztett és egy találat nem okozott kárt. Bernát levesz két figurát és hármat elfektet, de morál tesztet még nem kell dobnia.

És eljött Bernát várva várt pillanata, rohamozhat a teherautós rajával, ezért kijátssza a 4-es roham parancsot. A teherautóval csak lassan mozoghat egyrészt a búzamező miatt, másrészt, csak lassan mozgó járműből lehet kiszállni. A jármű 25cm-t tesz meg egyenesen…

…majd a kiszálló gyalogosok további 10cm-t tehetnek meg (rohammozgás a gyalogosoknak 15cm, de -5cm a kiszállás a járműből). Legfeljebb a zöld ház túlsó sarkáig érnek el a katonák, ezért Bernát odahelyezi a két legtöbbet lövő katonáját, a Bren könnyű géppuskást és a géppisztolyos tisztet, továbbá még két puskást, mert azok még rá tudnak látni a németekre. A többieket úgy helyezi el, hogy a házat is foglalják, illetve ne láthassák a németek őket. Továbbá a teherautón kell hagynia egy embert, mert ha egy jármű mozgott az adott körben, aki vezette az nem szállhat le róla.

Ezután következnek a lövések. Az alap célszám 7, de mivel a Britek nem látták a célpontot a parancsuk kiadásakor, ezért kapnak -1-et a dobásaikra, továbbá a roham parancs miatt is kapnak -1-et, így a végső célszám 9 a találatra. Bernát először a géppisztollyal lő, mert azt külön kell kidolgozni, mivel kap -1 módosítót a sebzésre ettől a fegyvertől. A géppisztollyal hármat lehet lőni, a dobás eredménye: 9 7 5. Egy találatot ért el, most újra dob egyszer a sebzésre. A -1 módosító miatt 4+-t kell dobni, hogy veszteséget okozzon, szerencséjére 8-ast dob. A Bren könnyű géppuska és a két puska összesen 6-szor lőhet. A dobás eredménye: 10 10 10 6 3 3, három találat! Bernát dob a sebzésre, ahol a fedezék nélküli gyalogosoknál 3+-ra tud veszteséget okozni. Az eredmény: 4 4 2, ez két halott és egy ijedt katona. Ervin levesz összesen három figurát és egyet elfektet, majd a három veszteség miatt dob egy morál tesztet. 9-est dob, így a raj megőrzi hidegvérét és folytatja a harcot.

Ezzel véget ért a második kör.

A német játékosnak össze kell szednie magát, mert ellenfele már két házat elfoglalt. Ervin és Bernát csatája folytatódik, de ez már egy másik történet…

Köszönöm, nagyon jó cikk.
Pont holnap fogjuk kipróbálni az OWW-t, úgyhogy az időzítés is tökéletes. Ha lehet kérni, még szeretnék sok ilyet, szépen lépésről lépésre bevezetve a szabályokat (artillery, járművek, stb.). Esetleg annyi javaslatom lenne, hogy a szakkifejezések mellé oda lehetne írni az angolt is zárójelben, ha esetleg valaki az angol alapján játszik.
A hozzánk hasonlóan kezdőknek javasolnám még a Battlebook: Berlin-t, mert ott a küldetések az alapoktól a total battle-ig vannak fokozatosan felépítve (2 gyalogos rajtól indulva a kombinált gyalogos-harckocsi csatákig). Mondjuk szerencsés, ha adott egy német és egy szovjet sereg, de szerintem német mindenhol van, a szovjeteket pedig a gyakorlás idejére lehet proxizni.
Örülök, hogy tetszett. Mindig jó kommenteket olvasni (legyen akár negatív hangvételű), mert az ember ezzel tudja mérni mennyire volt értelme a munkájának.
Remélhetőleg lesz még bemutatójáték leírás az igények szerint, csak nem tudom mikor. Az egészen biztos, hogy proxyzás nem lesz ilyen leírásban és csak festett seregek fognak részt venni benne. Kicsit megöregedtem és elég háklis lettem saját magamra. Én csak festett seregekkel próbálok megjelenni, az ellenfél hozhat amit akar.
De bemutatózásnál nem engedek a festettségből, ott mindennek csili-vilinek kell lennie.
Nagyon szemléletes volt. Pontosan erre vártam.
Köszi SG. Várjuk a folytatást.
Nagyon jó kis iromány. Érthető és alapos
Egy kérdésem lenne miszerint a gyalogság talpának mit használtok?
Remek leírás, jónak tűnő játék.
Pazar leírás!
(Németek sok gyalogossal, meg 1-2 nehéz páncélossal, meg ágyúval)
Bár előbb született volna, amikor még próbáltam OWW-zni a többiekkel, csak ők nem akartak… Mindenesetre az egyetlen stratégiai játék amiben az összes figurám ki van festve
Talpnak egyébként én 2forintost használok, a 2 szereplős figuknál meg (aknavető,gránátvető) 5 forintost. csak figyelni kell arra, hogy a pillanat ragasztóval ne sóherkodjon az ember, mert különben leválik a fémről 5-10 játékalkalom után
Svor: bármilyen kb 2cm méretű kerek vagy szögletes talp megteszi. Nekem 2.2cm kerek talpakon vannak, de csak azért mert a bátyámnak van hozzá szerszáma. Egyébként én is 2x2cm-s négyzetekre raktam volna őket.
Filionell: nem tudom, hogy jársz e pesten de minket megtalálsz a Cantina klubban vasárnaponként és szívesen játszunk veled.
Kiváló leírás, hangulatos játékélmény. Bár mostanság nagyon kevés az időm, de most mégis elgondolkodtam azon, hogy ki kéne ezt próbálni.